Koós Tímea

Gyógyító Szív Meditáció Mester-coach

A szívemben túlcsordult a Szeretet - az én történetem

Pár éve a férjemnél súlyos betegséget diagnosztizáltak. Ott álltam a 2 éves kislányommal, tennem kellett valamit, hogy ezt az időszakot „túléljük”. Tudtam, hogy a férjem jó kezekben van, időben felfedezték a betegségét. Azonban bevillant a legfontosabb, hogy Én jól legyek, hiszen a férjemnek és a kislányomnak nagy szüksége volt rám. Két dolog motivált. Az egyik, a kislányunk lelkének megóvása, az Édesapja kórházi kezelés miatti hirtelen eltűnése kapcsán. A másik, hogy a férjemet támogatni, segíteni tudjam minden szinten.

Ekkor robbant be az életembe a Gyógyító Szív Meditáció. Segítségével először elkezdtem magamon dolgozni, a félelmeimet felkutatni és kioldani. Nagyon nehéz és mély önismereti munka vette kezdetét. Más megvilágításban kezdtem látni a helyzetünket. Nem adtam lehetőséget az aggodalomnak, a kétségbeesésnek, annak ellenére, hogy a környezetem ezt várta volna el, mert ilyen élethelyzetben, ez a „normális „. Az a normális ha depressziós, panaszkodós, sírós az ember, hiszen élete párja, gyermeke Édesapja egy súlyos betegségben szenved, sőt meghatározhatatlan ideig még kórházban is tartózkodik, ne adj’ Isten el is veszíthetjük. Mert mindig így szokott lenni…, mondták mások.

Nem könnyű a Szeretet rezgésére rátalálni, amikor az ember egója és környezete folyton ellendolgozik és csak a félelmet akarja…DE ha csak egy szikrányi boldogságot is sikerül átélni ott legbelül a mellkasunk közepén, már nincs visszaút…a félelem vesztett.

Amikor ráhangolódtam teljes SZÍVVEL a SZERETET rezgésére, akkor voltam képes arra, hogy a hetek óta kórházban fekvő, többedik kemoterápiás kezelését kapó és rengeteg fájdalmas beavatkozáson áteső Szerelmemet, a SZÍVEMBEN túlcsorduló Szeretet energiájával elkezdjem gyógyítani. Azóta már sok embernek segítettem rálátni arra, hogy a testi tünetek mögött gyakran mélyen húzódó lelki sebek tátonganak és a test a fájdalommal és a betegséggel csak üzenni akar.

Több, mint két évtizede vagyok a segítői hivatásban

25 éve indultam el ezen az úton ápolónőként, tele lelkesedéssel, emberszeretettel és a gondoskodás vágyával. Megfigyeltem, hogy minden betegség és tünet mögött, valamint az élet más területein kialakult elakadások, blokkok hátterében, ott rejtőzik mélyen a Szívben, egy jól elrejtett fájó emlék, egy feldolgozatlan lelki seb, egy félelem. Napjainkban gyakori, hogy a gyógyítás csak a betegségre, a diagnózisra fókuszál, és a magas szintű szakmaiság ellenére, kimarad a legfontosabb, maga a BETEG. A beteg, aki EMBER. Az EMBER, aki nem csak egy TEST, hanem LELKE, SZÍVE van. Elkezdtek munkálkodni bennem kérdések. Miért csak gyógyszerrel és műtétekkel gyógyítjuk a testet? Ki és mi gyógyítja a sebzett SZÍV fájdalmát? Hogyan és milyen módszerrel lehet az elveszettnek hitt szeretethez visszatalálni? Ma már az orvostudomány elismeri, hogy bizonyos betegségek hátterében,  lelki eredet húzódhat. De sajnos még mindig nem széles körben elterjedt ez a gondolkodásmód. A mai világban mindenki stresszben él, nehéz érzéseket cipelve. Kevesen tudják, hogy ezeknek a gyökér oka Szívünkben, a tudatalattinkban van.  Pedig ha ezeket a fájó, negatív érzéseket, a Szeretet érzésével kioldjuk, elkezd rendeződni az életünk, gyógyul a SZIVÜNK, LELKÜNK, TESTÜNK.

Hiszem, hogy minden testi tünet, fájdalom oka a mélyben van

– Mélyen a Szívünkben, a Lelkünkben.

– Hiszem, hogy egy betegséggel a sebzett Szív üzenni akar, a testünkön keresztül: Figyelj rám, itt vagyok, velem is törődj és szeretettel csökkentem, megszüntetem a fájdalmaidat, panaszaidat.

– Hiszem, amit Wass Albert mondott: „A lelket kell meggyógyítani ahhoz, hogy a sejtek egészségesek legyenek.” 

Miben tudok neked segíteni?

– Ha neked is fáj valami, ha szenvedsz, ha már kétségbeesve keresed a megoldást;

– Ha akár rövid, vagy akár hosszú idő óta várod, hogy megszűnjön végre a problémád;

– Ha szeretnéd tudni mit üzen a tested;

– Ha hajlandó vagy tenni a változásért, magadért;

– Ha szeretnéd megérteni, hogy mi miért történik veled;

– Ha kíváncsi vagy a tünetek mögötti lelki okokra;

– Ha szeretnéd, hogy megszűnjön a fájdalom a testedben;

– Ha szeretnéd újra fittnek, egészségesnek és életerősnek érezni magad;

– Segítek, vezetlek, hogy jobban érezd magad, hogy megkaphasd amit szeretnél.

Ez a módszer nem helyettesíti az orvosi illetve a gyógyszeres kezelést, de segítségével a tünetek és panaszok csökkennek, idővel meg is szűnhetnek. Félelem helyére Szeretetet viszünk! A Szeretet pedig gyógyít!

Élj fájdalom és szenvedés nélkül! Segíthetek?

Koós Tímea

Szakterületem: Mit üzen a tested?Tünetek, betegségek, fájdalmak mögötti lelki okok feltárása és szelíd feloldása. Hogyan élj szenvedés és fájdalom nélkül, egészségesen, ebben segítek.

Időtartam: 1 - 1,5 óra

Konzultáció ára: 20.000 Ft

+36 30/340-7501

mituzenatestem@gmail.com